Szőlészet - Borászat
A bor készítés alapjait édesapámtól tanultam, megszállottsága engem is elragadott, mely azt
eredményezte, hogy 2001-ben elkészítettem saját vizsgaboromat.
Saját szőlészet nélkül állandó, különleges minőségű borokat - véleményem szerint- nem lehet
készíteni, ezért a szőlőtelepítés mellett döntöttem.
Cabernet Franc és Chardonnay szőlőfajtákat 2003-2005-ben telepítettem, melyek jól kiegészítik a
családi tulajdonban lévő régi fajtákat, a Merlot, Irsay Olivér és Opportót.
A Pite borház megnyitásával új lendületet akarok venni, hogy boraim széles körben elérhetővé
váljanak.
A szőlőt hagyományos, kézműves technológiával dolgozom fel, minél kevesebb „kémia”
alkalmazásával. A tartályos és fahordós erjesztést és érlelést a szőlőfajtáktól függően alkalmazom.
Faélesztőt csak az illatos irsaynál és a rozénál használok, a többi boroknál a területen jellemző
élesztők adják meg a borok egyedi ízét.
BORÁSZAT
A szőlőbirtok a Mátrai borvidék nyugati részén a Cserhát és Mátra ölelésében fekszik.
Földrajzi elhelyezkedése, délnyugati fekvése és a kézműves technológia évről-évre egyedi jegyekkel ruházza fel borainkat.
BOROKRÓL
A borok készítésénél kiemelt szempont, hogy a természetes folyamatokat hagyjuk érvényesülni.
A viszonylag magas savtartalmak kiválóan alkalmasak a vörös húsételek, vadételek ízeinek kiemelésére, élvezeti értékeinek növelésére.
A terméskorlátozással különleges minőségű vörös és rozé borok érhetők el, ahol a finom eleganciájú savak mellett a markánsabb tanninok is megjelennek.
VÖRÖSBOR
A birtokon Cabernet Franc és Sauvignon, Turán, Merlot és Opportó fajták találhatók meg.
Fellelhetünk 50 éves és 10-12 éves, viszonylag új telepítésű tőkéket is.
Fajtánként önálló borok is készülnek, de figyelemre méltó a házasításukból készített Csenter Cuvé, mely ötvözi a fajták és a terület adottságait.
A bor húsossága kapcsán olyan érzésünk támad, mintha különböző gyümölcsökbe harapnánk bele.
FEHÉRBOR
A közkedvelt Irsay Olivér és a világfajta Chardonnay a meghatározó szőlő, de választékként Zöld Veltelini és Szürkebarát borait is kóstolhatják az idelátogatók.
Viszonylag alacsony alkohol-és szárazanyag tartalommal rendelkeznek, melyet ellensúlyoz intenzív illat- és íz világuk.
Különösen hangsúlyos a citrusfélék jelenléte.
ROZÉ
A 40 éves szőlőtőkéken termelt Merlot kiváló rose és siller bort produkál.
A baráti beszélgetések és ünnepi alkalmak elengedhetetlen welcome drink-je.
Bízom benne, hogy ez a termékcsalád vezető szerepet fog betölteni a fajtaválasztékunkban.
VENDÉGLÁTÁS
Aki kíváncsi a helyi palóc ízekre, annak bátran ajánlok egy kirándulást a vendégházunkba.
Zömmel helyben termelt alapanyagokból, szabadtűzhelyen, kemencében, bográcsban készült helyi specialitásokat kóstolhatnak az idelátogatók.
Szálláshely kapacitásunk 10-12 fő, 2-3 -4 fős férőhelyes szobai elosztásban.
Nagyobb csoportokat is tudunk fogadni a környékbeli szálláshelyek bevonásával úgy, hogy az étkezést a vendégházban bonyolítjuk le.
SZABADIDŐ
Az aktív kikapcsolódást kedvelőknek sok érdekes és erőpróbát megkövetelő lehetőséget nyújt a környék.
A varázslatos hegyek alkalmasak túrázásra és hegyi kerékpározásra, de kipróbálhatja mindenki a közelben lévő kalandpark nyújtotta szolgáltatásokat.
Pásztó város gyógyvizű stranddal rendelkezik.
A vadász és horgász szenvedéllyel bírók is lehetőséget kapnak hobbijuk művelésére.
RÓLUNK |
|
KAPCSOLAT |
TÉRKÉP |
- birtoknagyság: 5 ha
- fajták: Irsay Olivér 0,5 ha
- Chardonnay 1 ha
- Opportó 0,7 ha
- Merlot 1,3 ha
- Cabernet Franc 1,25 ha
- Veltelini 0,25 ha
|
régi ültetvényeknél sylvoz középmagas kordon
új telepítéseknél egykaros csapos metszés
kézműves borászati módszerek
minimális kénhasználat
tartályos erjesztés, érlelés a fehér és a rose boroknál
a kék szőlőnél fakádas erjesztés, 230-500 literes hordós érlelés, 1-2 év
|
PITE PINCÉSZET
PÁSZTÓ,
Alkotmány út 21.
Tel.: 06/30/253-7206
|
|
Tisztelt Látogató! Köszöntöm honlapomon. Remélem, az itt látott szolgáltatások, elnyerik tetszését, és hamarosan vendégeink körében köszönthetjük Önt és családját.
A borokat a Crux-ker Bt termelte és palackozta.
designed and produced by Gábor Adonyi /free-dimension Bt. I 2015 C All rights reserved ADONYI FOTÓ I Minden jog fenntartva!